FOR GIRLS

BEAUTY | FASHION | LIFESTYLE | GASTRO | THOUGHTS | STORIES

  •  JonBenét Ramsey | Megoldatlan gyilkosság

JonBenét Ramsey 1990. augusztus 6-án született a Georga-beli Atlantában. A gyönyörű kislány 6 éves korára már rutinos szépségversenyzőnek számított, így egész Amerika ismerte őt. Az édesanyja szívesen vitte a szépségversenyekre megmérettetni kislányát, hiszen ő maga is szépségkirálynő volt. A szülők kifejezetten intelligens embereket voltak. Patsy maga is szépségversenyt nyert a 70-es évek végén, de nem ebben az ágazatban kereste a helyét. A kétgyermekes család 1991-ben a Colorado-i Boulder-be költözött, ahol John komputer üzletet indított, melynek a garázs volt a központi irodaépülete. Még ugyanebben az évben Boulder legsikeresebb üzletemberének választották. A család köztiszteletnek és szeretetnek örvendett, sok ismerősük és barátjuk volt a környéken. 

1996 kifejezetten sikeres év volt. John virágzó vállalkozása, JonBenét sorozatos sikerei, de legfőképpen az édesanya győzelme a petefészekrák ellen tették ezt az évet különlegessé. Minden okuk megvolt az ünneplésre. Karácsony előtt három nappal nagyszabású partit rendeztek, melyre közel száz fő volt hivatalos. Ezen az összejövetelen készült az utolsó videofelvétel a kislányról. 

Ramsey-ék a karácsony estét egy barátjuknál ünnepelték. A gyermekről itt készült képek a nyomozás során bizonyítékként szolgáltak. A család 9 óra táján elindult haza. JonBenét elaludt az autóban, így a szülők ölben vitték fel a szobájába és tették ágyba fél 10 körül. A felnőttek is korán nyugovóra tértek, mert reggel korán akartak kelni. Azt tervezték, hogy a karácsonyi szünet hátralevő részét a Michigan-tónál töltik.

Patsy a terveknek megfelelően korán kelt. Hajnali 5 órakor, a konyhába menet, egy két és fél oldalas, kézzel írott levelet talált a lépcsőn, melyben egy “kis külföldi csoport” közölte a családdal, hogy elrabolták a leánygyermeküket. A kislányért 118 ezer dollár váltságdíjat követeltek, melyet a következő nap folyamán kellett átadni, különben a gyermek meghal. Patsy azonnal az emeletre rohant és John-ért kiabált. JonBenét-t nem találta az ágyában. A szülők azonnal értesítették a rendőrséget, akik 5 óra 25 perckor rögzítették a hívást és 7 percen belül az első alakulat a Ramsey-házban volt.

Tehát JonBenét 1996. december 25-én meghalt. 

 

Most pedig nézzük az összeesküvés elméleteket. Vajon ki végezhetett a 6 éves szépségkirálynővel és miért?

1. A szülők (Patsy és John Ramsey)

Először John került a középpontba. Minden lehetséges módon megpróbálták lejáratni, szexuális perverzióval vádolni. JonBenét gyermekorvosát is bevonták a nyomozásba. John előző házasságából származó fiát és lányát is kihallgatták, eleinte mint lehetséges elkövetőket, azonban mindketten szilárd alibivel rendelkeztek. A tinédzser korú fiatalok, sőt az ex-feleség is állította, hogy John melegszívű, jó apa, aki soha nem bántalmazná a gyermekeit.

Miután a gyilkosságot nem tudták az édesapára bizonyítani, a gyanú az édesanyára terelődött. JonBenét hajlamos volt a húgyúti fertőzésre és ilyenkor gyakran bepisilt. A vádak szerint a kislány aznap éjjel megint bepisilt, mire a fáradt és álmos anya dühében megölte gyermekét. A nyomozásban részt vevő pszichológusok szerint ennek lehetősége - különösen a gyilkosság módjának ismeretében - a nullával egyenlő. A kislány ruháit, az ágyat, a szennyesben levő ruhákat mind átvizsgálták. Pisinyomot sehol nem találtak. 2006-ban pedig Patsy is elhunyt, kislánya mellé helyezték örök nyugalomra. 

2. Külső behatolás 

Megállt a rendőrség tudománya. Abban egyetértettek, hogy ha nem a szülők tették, akkor egy idegen, aki minden valószínűség szerint az alagsori ablakon át hatolt be a házba. Elrejtőzött, megvárta, míg a család nyugovóra tér. JonBenét-t egy sebtében összedobott garotte-tal fojtották meg, mely egy kötélből és egy törött ecsetnyélből készült. Kezei a feje fölé kötve, szája pedig ragasztószalaggal letapasztva. A kislányt, közvetlen a halála előtt, vagy után, egy tompa tárggyal fejbe sújtották.  Idegenkezűség felmerülése okán azonnali boncolást kért a rendőrség, s megállapították, hogy a halál hivatalos oka fulladás, ám szívmegállást követően agysérülést is elszenvedett.

 

A tettes szexuálisan bántalmazta a gyermeket, miután száját ragasztószalaggal tapasztotta be. Valószínű, hogy erőszakkal hozta le az emeletről, de az is lehet, hogy mézes-mázas beszéddel csábította magával. A konyhában, bizonyára azért, hogy kezesebbé tegye a gyereket, a tettes ananásszal kínálta, melyet a boncoláskor emésztetlenül találtak meg a gyomrában. Az ananászos tálat az asztalon hagyták. JonBenét bátyjának, Burke-nek megtalálták az ujjlenyomatát az ananászos tálon, ám ez a gyilkosság elkövetését nem bizonyította. Az ügy egyik furcsasága az, hogy a szülők nem emlékeznek arra, hogy JonBenét ananászt kért volna aznap este. A gyilkosság után a tettes megírta a váltságdíjat követelő levelet és az ajtón át elhagyta a házat.

 

A rendőrség szerint olyan ember követte el a gyilkosságot, aki nagyon is jól ismerte a ház bonyolult felépítését, elég kicsi volt ahhoz, hogy átférjen az alagsori ablakon és nem utolsó sorban, ismerte a családot, mivel a váltságdíj pontosan megegyezett John év végi jutalmának összegével.

 

A behatoló teóriát további tények támasztották alá. Az alagsori cementlapon ismeretlen bakancstól eredő lábnyomot találtak. Az alagsor falán súrlódás nyomot találtak, mely utalhatott arra, hogy a tettes az ablakon át távozott, lábnyomokat azonban nem találtak a ház körül.
 
A Ramsey család házában rengeteg vendég fordult meg a bűntényt megelőző héten. Munkatársak, kollégák, vendégek vendégei. A házat az előző évben újították fel, ismeretlen munkások hada dolgozott a ház valamennyi emeletén, valamennyi helyiségében. A család nyitott és barátságos volt, több ismerősnek kulcsa is volt a házhoz. Mindenki gyanúsítottá vált.
 
Természetesen a gyermekmolesztálás és a pornográfia lehetősége is felmerült, de a környéken nem volt szabadlábon olyan pedofíliával gyanúsítható személy, aki számításba jöhetett. A pedofil gyilkosokra jellemző az is, hogy nem egyetlen esetben követnek el hasonló tettet.
 
3. Burke Ramsey, JonBenét báttya
 
 

 A 911-es hívás során hallható háttérbeszélgetés

Patsy a hisztérikus segélyhívást saját maga szakította félbe. A szakértők szerint a 911-es hívások többségében a hívó a vonalban marad addig, amíg a rendőrség megérkezik a helyszínre, de legalábbis megvárja, amíg a diszpécser bontja a vonalat.
 
Patsy azonban nem tette le azonnal a kagylót. A háttérben beszélgetésfoszlány hallható, mely arra utal, hogy John, a férj mellett egy harmadik személy is jelen volt a 911-es hívás idején. A hangtechnikusok már az 1990-es években megpróbálták felerősíteni a háttérbeszélgetést. A hanganyag egy részét a pletykalapok le is hozták, azonban hivatalos analízisre és nyilvánosságra hozásra 2016-ban került sor először.
 
A 2016-os, digitálisan felerősített háttérbeszélgetés szövegkönyve szinte szóról szóra megegyezik a 90-es évekből származóval.
  • "We're not speaking to you!" (Nem hozzád beszélünk!) - John Ramsey rendreutasító hangja
  • “What did you do? Help me, Jesus! (Mit tettél? Jézus segíts!) - Patsy Ramsey
  • "What DID you find?" - (Mit találtál?) egy vékonyabb hang, valószínű gyermeké. Burke Ramsey, JonBenét bátyja a hang lehetséges tulajdonosa
A segélyhívásra érkező rendőrök videofelvételt készítettek az alagsorban. A behatolási pontként megnevezett ablak sarkában masszív, háromszög alakú pókháló feszül, melyet figyelmen kívül hagytak a nyomozás során, viszont bizonyíték arra, hogy senki nem juthatott be a házba annak összerombolása nélkül. 
 
A cementlapon talált cipőnyom egy bizonyos bakancsmárkára utalt. Ugyanilyen típusú lábbelije JonBenét bátyjának, Burke-nek is volt. A cipőt nem találták meg.
 
Az előző év során John egy alkalommal kizárta magát a házból és a szóban forgó alagsori ablakot betörve mászott be a házba. A falon található nyomok származhattak tőle is.
 
A Ramsey család barátai, ismerősei tisztában voltak a ténnyel, hogy a 9 éves Burke háttérbe szorult csodaszép és népszerű húga mögött, s ez állandó konfliktusra adott okot. A kislányt a halála előtti 3 évben összesen 27-szer vitték a gyermekorvoshoz zúzódásos sérülésekkel. A család orvosa vallomásában azt állította, hogy a kislány kétballábas hírében állt és személy szerint semmilyen bántalmazásnak, szexuális zaklatásnak nem látta jelét, annak ellenére sem, hogy a kislány nemi szerve, combja környékén a friss sérülések mellett gyógyultakat is találtak a boncolás során. Az orvos ezeket a biciklizésnek tulajdonította. Azonban ő is tudott arról, hogy a gyerekek sokat civakodtak és az egyik alkalommal a veszekedés odáig fajult, hogy Burke az édesapja golfütőjével verte fejbe a kislányt.
 
A kislány boncolási jegyzőkönyve szerint a koponya teljes hosszában betört, közép tájon egy szélesebb repedéssel. Az ütést tompa tárggyal okozták, mely könnyen származhatott golfütőtől is. Mire a nyomozás során az édesapa golfütői elemzésre kerülhetett volna, a teljes golfkészlet eltűnt a házból. 
 
A kislány gyomrában emésztetlen ananászt találtak. Burke elérte a magasabb polcot, könnyen felszolgálhatta a gyümölcsöt mindkettőjüknek.
 
A boncolás a nemi erőszakot klasszikus értelemben nem tudta bizonyítani, viszont a friss sérülések arra utaltak, hogy a gyilkos játszott a kislánnyal. A krónikus hegesedés pedig bizonyította, hogy JonBenét-t valaki, esetleg ugyanaz a személy, folyamatosan zaklatta. Elképzelhető, hogy a báty a felelős a friss és a már gyógyult sérülésekért is?
 
Lehetséges-e tehát, hogy a gyilkosságot, esetleg balesetet Burke okozta és a szülők, miután realizálták, hogy egyszerre mindkét gyermeküket elveszíthetik, kétségbeesett lépésre szánták el magukat? Patsy megírta a váltságdíjat követelő levelet, John pedig megpróbálta erőszakos behatolásnak álcázni a terepet? Burke 9 éves volt, így a Colorado-i törvények értelmében nem lehetett vádat emelni ellene, sőt még csak nyilvánosságra sem kerülhetett volna a tette. Az ügyészség az első pillatattól kezdve elzárkózott a “Burke tette” elméletektől.
 
4. Katy Perry 
 
 
2016-ban jelent meg a teória, miszerint JonBenét nem hunyt el, csupán megváltozott a személyazonossága, és felnőttként világhírű énekessé vált. A különös feltételezés a külsőségekre alapoz: a hasonló arcberendezésre és szemöldökre, illetve a szüleik megjelenésében felfedezhető hasonlóságokra.
 
Ezek után mindenki döntse el maga, hogy szerinte mi történhetett. Az ügynek 2016-ban volt a 20 éves évfordulója, valószínűleg az ügy örökké megoldatlan marad, a tettes pedig ma is civil emberként éli mindennapjait. 
 
Köszönöm, hogy elolvastatok! :) 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 41
Heti: 187
Havi: 650
Össz.: 450 734

Látogatottság növelés
Oldal: JonBenét Ramsey | Megoldatlan gyilkosság
FOR GIRLS - © 2008 - 2024 - viiiikkkkkkkkeeeee.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »